Honnan tudod, hogy az öntöző javításra szorul?

0
196
öntöző javítás

Az automata öntözőrendszer használata óriási segítséget jelent a mindennapokban. Elvégre nem kell locsolókannával vagy slaggal a kezünkben végigjárni az egész területet. Csak annyit kell tennünk, hogy megnyomunk egy gombot, amikor el szeretnénk indítani az öntözőnket. Sőt, sok esetben még erre sincs szükség, hiszen a betáplált programoknak hála, a rendszer önmagától is tud működni.

Előfordul azonban, hogy a kivitelező munkák nem úgy történnek, ahogy kellene és olyan hibák csúsznak be, ami miatt az öntöző javításra szorul. Vannak hibák, amiket nem lehet nem észrevenni, de vannak olyanok is, amik nem annyira látványosak, így csak egy bizonyos idő elteltével derül fény rájuk.

Milyen hibái lehetnek az öntözőrendszernek?

Az öntöző egy komplex rendszer, azaz számos kisebb alkatrészből, kiegészítőből áll. Ez azt jelenti, hogy sok helyen adódhatnak hibák, amik azonnal javításra szorulnak. Tipikus probléma, amikor a zónák nem megfelelően vannak kialakítva, mert nem lett figyelembe véve az, hogy a növények napos vagy árnyékos, szeles vagy szélcsendes területen vannak-e. Szintén szükség van az öntöző javítására, ha a rendszerben túl alacsony a nyomás és emiatt a szórófejek nem tudnak kiemelkedni a talajszintből. Ha már a szórófejeknél tartunk, az is nagy hiba, ha azok nincsenek jól bekötve, mert a menet nincs jól eltömítve vagy a bekötő bilincsek nincsenek jól meghúzva. Az öntöző javítás során ezeket is pótolni kell.

Ezért fontos a profi kert tervezés 

Az öntözőrendszer esetében is igaz, hogy sokkal könnyebb megelőzni egy adott hibát, problémát, mint kijavítani. Éppen ezért érdemes olyan szakembert választani, aki profi segítséget tud adni nekünk a kert tervezésben és az öntöző kialakításában egyaránt. Ezzel ugyanis el tudjuk kerülni, hogy olyan hibák legyenek a rendszerben, amik lerontják az öntözés minőségét. Ugyanakkor sok esetben nemcsak az alkatrészekkel, zónákkal van a probléma, hanem azzal is, hogy a növényeket nem megfelelő helyre ültetjük. Ez egy olyan súlyos hiba, amit csak a kert tervezéssel tudunk kiküszöbölni.